Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) pályázatai

NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAP (NKFIA) PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI
2017

Kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködés támogatása, a magyar-osztrák relációban (TÉT_17_AT)
A Kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés támogatása című 2017. február 15-én közzétett Pályázati Felhívás kiegészítéseként közzétesszük a magyar-osztrak TéT együttműködés keretein belül igényelhető támogatásra vonatkozó kiegészítő feltételeket.

Nemzeti kiválósági program (NKP_17)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a felfedező kutatások társadalmi és gazdasági hasznosulásának elősegítését olyan stratégiai területek meghatározásával is ösztönzi, amelyeken hazánk a feladatok megvalósításához rendelkezik elegendő kutatói kiválósággal, így ezek a célok a leggyorsabban és leghatékonyabban valósíthatók meg.

Felhívás jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatására (KH_17)
A felhívás célja olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező kutatók és kutatócsoportjaik támogatása, akik eredményeikkel nemzetközi hatást váltanak ki: rendelkeznek legalább egy 2014. január 1. után megjelent kiváló közleménnyel, amely nemzetközi szinten a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget ér el a hivatalos megjelenést követő két éven belül.

Versenyképességi és kiválósági együttműködések (VKE_17)
A felhívás célja olyan, hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése hazai vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények között, amelyek eredményeképpen üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények jönnek létre a gazdasági és a társadalmi élet problémáinak megoldására az alábbi területeken: „A” alprogram: Digitális gyártástechnológia fejlesztése, „B” alprogram: Agrár-innováció és biotechnológiai programok. Erre a felhívásra kizárólag közép-magyarországi vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek konzorciumai pályázhatnak, és kizárólag a Közép-Magyarország régióban megvalósuló projekt támogatható

Felhívás nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatokhoz; magyar-osztrák, magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázatokhoz (NN_17, ANN_17, SNN_17)
A nemzetközi együttműködésen alapuló témapályázatok felhívása is (NN_17) a hazai kutatócsoportok és külföldi partnereik együttműködését ösztönzi, ezzel is erősítve a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságát.

Fiatal kutató által kezdeményezett témapályázat (FK_17)
A felhívás célja olyan tehetséges, fiatal – 40. életévüket be nem töltött – kutatók támogatása, akik saját, önálló felfedező kutatási témájukat kívánják elindítani, és erre önálló kutatócsoportot kívánnak létrehozni.

Felhívás kutatói kezdeményezésű témapályázatra (K_17)
A kutatói kezdeményezésű témapályázatok keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.

Felhívás posztdoktori kiválósági program pályázathoz (PD_17)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott posztdoktori felhívás (PD_17) a már tudományos fokozattal rendelkező negyven év alatti kutatók támogatásával, kiszámítható hazai posztdoktori rendszer kialakításával járul hozzá a tudományos kiválósági műhelyek erősödéséhez Magyarországon.

EU Joint Programme - Neurodegenerative Disease Research kezdeményezés (JPND 2017)
Az NKFI Hivatal részvételével megjelent az EU Joint Programme -Neurodegenerative Disease Research (JPND) kezdeményezés 2017. évi közös nemzetközi felhívása. Pályázatokat legalább 3 résztvevő országból származó, maximum 7 tagú nemzetközi konzorciumok nyújthatnak be. A hazai pályázó kutatócsoportok támogatására az NKFI Alap mintegy 200 millió Ft keretösszeget biztosít.

FLAG-ERA uniós pályázati felhívás a grafén- és agykutatási projektek támogatására (FLAG-ERA JTC 2017)
Egyes nagy horderejű, interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatási tevékenységekhez az Európai Unió úgynevezett FET (Future and Emerging Technologies) zászlóshajó kezdeményezések révén biztosít hosszú távú támogatást. A Horizont 2020 grafén- és agykutatási programjára 2017. március 14-ig nyújthatók be előpályázatok.

Uniós felhívás a kvantumtechnológiai kutatások támogatására (QuantERA Call 2017)
Az Európai Bizottság a Horizont 2020 Future and Emerging Technologies programjának keretében 2016. májusban jelentette be új zászlóshajó kutatási kezdeményezésének elindítását a kvantumtechnológia területén. A zászlóshajó kezdeményezések nagy horderejű interdiszciplináris tudományos és technológiai kihívásokat célzó kutatási tevékenységet jelentenek, amelyek átfogó jellegük és nagyságrendjük miatt a tudományos, ipari, társadalmi szereplők és a döntéshozók tartós együttműködése keretében valósulnak meg.